Chapter 36

KEDVES OLVASÓK!

Hát először is hatalmas köszönetet szeretnék mondani a 8000+ megtekintésért, imádom az olvasóimat! Szeretném ha kommentek is lennének, mert nem tudom hogy egyáltalán tetszik-e az adott fejezet, vagy nem, így nem tudok változtatni sem, úgyhogy remélem ez megoldaható lesz!:)

Mostanában próbálom majd sűrűbben hozni a fejezeteket, mert eléggé elmaradtam. Úgy terveztem hogy ilyenkorra már lehet hogy be is fejezem, de elég sok dolog közbejött amit tényleg sajnálok. Remélem tetszeni fog a fejezet.

Jó szórakozást, L*

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

zene

Őrületes élvezet arra ébredni hogy a nap vakítóan süt a szemedbe, és majd' kiégeti a retinád. Átfordultam a másik oldalamra, és mikor megpillantottam a mellettem fekvő göndörkét, aki még nagyban kergette álmában a bárányokat, azonnal mosoly ült az arcomra. Apró csókot leheltem arcára, majd indultam volna a konyhába, mikor megragadta a csuklóm és visszarántott maga mellé. 

-Szökünk?-kérdezte reggeli, sexy rekedtes hangján. 

-Igen.-nyújtottam ki a nyelvem, mire csak magához húzott, és csiklandozni kezdett én pedig csak vonaglottam és sikítottam mint az őrült. 

-Srácok reggeli.-hallottam Niall hangját a konyhából.

-Harry..-kiabáltam, de a számat befogta, méghozzá saját ajkaival. 

Mohón falta ajkaim, óvatosan csókolt, és úgy éreztem vigyáz rám mint egy régi porcelánbabára, ami kényes és bármely pillanatban összetörhet szorítása közt. 

Gyorsan felkaptam egy rövidnadrágot és egy toppot, majd megvártam Harryt míg felöltözik és együtt vonultunk ki a már teljes létszámú konyhába, de meglepődtünk mivel +1 főre nem számítottunk.

-Belefért még egy gyors menet?-kérdezte Louis szemöldök vonogatva.

-Nem, Louis.-forgattam meg a szemem.

-Akkor kettő? Még jobb.-röhögött fel az egész asztal, én pedig elvörösödtem mint egy paradicsom.

-Sziasztok.-köszönt Paul. 

-Mit keresel itt?-kérdezte Louis.

-Ha nem vágnál a szavamba elmondanám esetleg. Rossz hírekkel jövök. Az első hogy ma visszamegyünk Londonba, mert rengeteg munka van. Új dalokat kell írni srácok, és nemsokára elő kell rukkolnunk egy új albummal. Következő hogy a turné egy héttel rövidebb lesz, aminek ti örültök, de sajnos a lányok már nem jöhetnek velünk. Taylor ha nagyon akar igen, de Brook sajnos nem.-mondta mire kiesett a villa a kezemből.

Harry szemszöge

" a lányok már nem jöhetnek velünk.." "Brook sajnos nem"

Ez a két mondat visszhangzott a fejemben. 

-De miért?-csattantam fel ingerülten. 

-A menedzsmentet nem bírálhatom felül Harry akármennyire is szeretném. Próbáltam menteni ami még menthető, de ezt sajnos már nem tudtam. Taylor csak azért maradhat, mert nem jár senkivel a bandából. Sajnálom Harry én megpróbáltam, lobbiztam, nem is egyszer, de.. nem ment.

-Miért pont Brook nem?-kérdeztem idegesen.

Elöntött a méreg, kettős érzelmek kavarogtak bennem. Úgy éreztem magam, mint egy 5 éves kisfiú, akit éppen elszakítottak a legkedvesebb játékától, de ez nem jó hasonlat, mert Brook nekem minden, csak nem játék. Nem tudtam mit tegyek, elfogadjam-e vagy őrjöngjek.. nem volt sok választásom. Ahogy Brookra pillantottam, láttam a fájdalmat a szemében, ahogy gyűlnek benne a könnyek. Az asztal alatt kezére simítottam enyémet, amit erősen megszorított. Fájt, hogy elválasztanak tőle.. mindennél jobban sértett, marta a szívem.

-Azért Brook, mert a menedzsment szerint elvonja a figyelmed, nem tudsz jól teljesíteni, és fáj belátni de lehet hogy valamennyire igazuk van. Nem őket pártolom, félreértés ne essék, de egy hónapot ki fogtok bírni, ahogy a többiek is teszik.

-Harry.. ki fogjuk bírni.-nézett rám és bólintott.

Mintha nem is engem, hanem magát akarta volna meggyőzni. Nem akarom elveszíteni, nem akarom hogy távol legyen.. nem akarom hogy 1 hónapot elválasztva kelljen töltenünk.

-Rendben. Kezdjetek pakolni srácok, minden rendben lesz, majd a gépen átbeszélitek hogyan tovább. Londonban találkozunk.-mondta és mintha mi sem történt volna sietősen elviharzott.

Nem szólalt meg senki, a csend rettentő kínos volt, még a légy zümmögését is hallani lehetett. Nem tudtuk mit kéne mondani, mi lenne megfelelő ebben a helyzetben. 

Miközben még mindig Brook kezét szorongattam, a srácok hol Brookra hol rám pillantgattak.

Brook

Elszomorodtam. Mintha kitépték volna a szívem egy darabját. Ez az 5 srác, annyira a szívemhez nőtt, eddig elképzelhetetlennek tartottam, hogy elszakadjak tőlük, akár csak egy kisebb időre is, de most nincs más választásom, muszáj kibírnom.. vagyis kibírnunk ezt a pár hetet. Lassan a srácok elindultak pakolni, én pedig még mindig ott ültem a konyhaszéken felhúzott lábakkal, és bámultam magam elé a semmibe. Felálltam és kiálltam az erkélyre, ahol a virító nap boldogan szambázott az ég legtetején. A fák burjánzottak, a szétszórt virágokba gyengéden bele-bele kapott az enyhén még hűvös szél. Ide oda pillantgattam, néztem a szerelmes párokat ahogy nevetve, boldogan teszik meg az utat a tengerpartig. Ilyenkor átkozom el, hogy olyan buta voltam, hogy egy világhírű szupersztárba szerettem bele. Nem bánom, mert szeretem, de ilyenkor nagyon nehéz nekünk. Félek hogy a kapcsolatunk esetleg nem lesz elég erős hogy kibírja a külön töltött periódust, de muszáj bíznom.. muszáj hinnem, hogy a lehető legjobb formában kerülünk ki ebből a szituációból. 

Hirtelen 2 kar fonódott derekamra, magához ölelt, szorított. Nem volt kétséges, hogy ki az illető, illata azonnal bekúszott orromba, amit jólesően beszívtam. Mosolygásra késztetett apró gesztusa, azonnal elöntött a megnyugvás.

-Szeretlek Brook.. minden rendben lesz.-nyomott apró puszi nyakamra, mire kirázott a hideg és megremegtek térdeim.
Mikor meglátom Őt, hasamban a lepkék felébrednek és csak úgy verdesnek. Térdeim beleremegnek mikor meglátom, mikor hallom a nevét, szívem hevesebben dübörög.
-Imádom, hogy még mindig ilyeneket váltok ki belőled.-suttogta.
-Imádom, hogy te vagy az aki ezeket kiváltja belőlem.-válaszoltam.

Elvonultunk a szobánkba pakolni, ami abból állt a srácok részéről, hogy mindent gyűrőtten begyűrtek a bőröndbe, ami "összement" állításuk szerint. Már semmi sem volt ugyan olyan, mindenki szomorkásan, a még ránk váró elválás tudatában pakolászott, tudtuk hogy életünk egy szakasza itt egy kis időre lezárul és tehetetlenek voltunk. Mint egy ember, ki ártatlan, de leláncolták, mozdulni nem tudott akkor sem ha minden erejével megfeszülve próbálta letépni láncait, mindhiába.

~*~

Pár óra múlva már a srácok magángépén ültünk, de sehol nem hangzott nevetés, kacagás, ökörködés, "éhes vagyok", semmi, csak a mellettem ülő Harry halk levegővétele. 

-Srácok, ne vegyük ezt ilyen véresen komolyan. Ki fogjátok bírni, ti ott lesztek egymásnak, de nekem senkim nem marad. Hazaköltözöm, így lesz a legjobb. Nem sokára újra látjuk egymást, és minden pillanatban gondolni fogok rátok.-mosolyodtam el. 

-Hívni foglak.-suttogta Harry.

-Várni fogom.-nyomtam csókot ajkaira.

-Majd néha összeülünk kamerázni.-mosolygott Niall. 

-Mindig, ha csak szabadidőnk van.-kontrázta Louis, mire csak mosolyogni tudtam. 

Az út hátralévő része, jókedvben telt, mindenki ponékodott, Harry vicceket mondott, amit nemhogy mi, de szerintem még Ő se értett, elkezdődtek a sztorizgatások, a közösen töltött időnk legviccesebb pillanatairól, szóba kerültek a szerelmek, a bulik, jól esett nosztalgiázni, és közben reménykedni, hogy a jelenleg fennálló szituáció a legjobban fog elsülni és a barátságunk és szerelmünk kibírja a távolságot és a kapcsolatok megerősödnek. 

2 óra múlva landoltunk a már ismerős Heathrow repülőtéren, ahol foglaltam jegyet a holnap induló magyarországi járatra, miközben Harry szomorúan próbálta kivenni arckifejezésemből mit érezhetek, mire gondolhatok. 

Mire visszaértünk a One Direction villába, már a nap is lement, és mindenki jobbnak látta, ha aludni megy, nagyon fáradtak voltunk, elég sok idő az út Miami-tól, Londonig. Harry ölébe véve felcipelt, befeketett az ágyba, leráncigálta rólam a nadrágom, levette a pólóm, majd adott egyet a bőröndből az övéi közül, majd miután ő is átöltötözött, mellkasára húzott, s egy lágy puszit nyomva homlokomra leoltotta a villanyt. 

-Szeretlek.-suttogta.