Chapter 1

Kikászálódtam a zuhany alól, felöltöztem egy sportosabb összeállításba, majd egy alapsminket tettem fel hogy ne nézzek ki annyira retardáltan. A lépcső előtt megállva, tudtam nem lest könnyű levonszolni bőröndjeim, így meglepő egyszerűséggel, lehajítottam őket, sikeresen letarolva a növényeket, amelyek hangos csörömpöléssel zuhantak a földre.
-Kislányom, magadnál vagy?-kérdezte anya.
-Persze.. köszi a kérdésed.-mondtam és rákacsintottam.
Leviharzottam bőröndjeim útját követve, majd felkapva azokat a csomagtartóba pakoltam őket, és kiálltam a garázsból a kocsival. Órámra pillantottam és láttam hogy már csak 30 perc van a felszállásig.
-Anya..El fogunk késni, nagy e-vel.-kiabáltam, mire anya nagy robajjal tépte fel az ajtót, kulcsra zárta azt, majd a kocsi felé vezető úton, laza lófarkat kanyarított feje búbjára, majd bepattant a kocsiba. Gyárilag foltos fehér pólót viselt, mire nevetve jegyeztem meg.
-Mész ki a legelőre, hajtani a teheneket?
-Igen.. honnan tudtad hogy pont arra készültem?-kérdezte.
Anyával mindig is felhőtlen volt a viszonyunk, valószínűleg a 19 év korkülönbség miatt. Mindent megbeszéltünk egymással, mindent tudtunk egymásról, minden mocskos titkot, a legszörnyűbb eseményig. Nagyon szerettem őt, az életemnél jobban, és nagyon szerettem benne, hogy sosem szidott le, valamilyen őrült tettért mondván "én is voltam fiatal". Apával már nem volt ilyen jó kapcsolatom. Sőt.. semmilyen nem volt. Miután anyával bejelentették hogy elválnak, egy szőke, agyon botoxolt macával elhúzott Jamaicába. Azóta nem láttam, pedig rengetegszer kerestem, telefonon, interneten, mindenhol, de sosem kaptam választ így végül feladtam a keresést.

Anya böködte a vállam, jelezve hogy megérkeztünk. Csomagjaimat bevonszoltuk, leadtuk őket miután jegyet vettünk. Volt még 15 perc a beszállásig így örültem, hogy el tudok tőle rendesen búcsúzni. Körbepillantottam a már ismerős aulában, mikor megláttam egy hangos robajjal közeledő fiúbandát, az én "klikkemet", az én barátaimat.
Egyből feléjük rohantam, Márk felkapott és megpörgetett, majd mindannyian összeölelkeztünk. Megbeszéltük, hogy este webkamerázunk, és miután mindegyikőjüket, szorosan megölelgettem és egyenként elbúcsúztam tőlük, anyához léptem, aki már nagyban sírt.
-Anya, ne sírj.-mondtam, de már nekem is legördült pár könnycsepp az arcomon.
-De annyira fogsz hiányozni, annyira egyedül leszek, az egyfolytában fecsegő lányom nélkül.
-Majd a fiúkkal bandázol, nyugi.-mondtam mire a srácokkal együtt felnevettünk. A fiúk is közelebb jöttek és amennyire 11 ember össze tud bújni, mi megtettük, majd mikor a kapuk már majdnem bezáródtak, elváltunk egymástól. Beszálltam a gépbe, de még hallottam magam mögött a nagy csapat kiabálását.
-Szeretünk Brook.

A gépre könnyes szemmel szálltam fel, majd a jármű végében elfoglaltam a helyem, és a fülesemet a fülembe helyeztem. Szemeim lassan lecsukódtak és bánatomban elaludtam.
-Hölgyem..hölgyem.. -rángatta a vállam egy ismeretlen nő.
Angolul motyogott valamit, de erőm és időm sem volt válaszolni, mert elviharzott amint látta hogy felébredtem.
Nem volt vissza út. Itt vagyok.. Londonban. Nem tehetek semmit, nem hátrálhatok meg, innen már nem. A gép 5 perc múlva landolt, és ahogy beszálláskor is, utolsónak léptem le a repülőről. Ahogy kiléptem a hatalmas csarnokba, éreztem hogy valami más, valami megváltozott. Hogy mi? Minden.. A hangulat olyan komor, lehangoló. Az emberek, érzelemmentes arccal járkálnak elfoglaltan. Mindenki rohan, időt sem szánva a fontos dolgokra. Felhelyeztem a napszemüvegem, bár azt hittem fölösleges, hisz ez mégiscsak London. A csomagjaimat magam után vonszolva, léptem ki a hatalmas épületből, de nem úsztam meg. Több 100 fotós gyűlt körém, kattogtak a vakuk, ha nem lett volna rajtam napszemüveg halál biztos hogy megvakulok. Amilyen gyorsan csak tudtam, próbáltam kiszúrni Simont, ami nagy nehezen végül sikerült is. Sietős léptekkel igyekeztem a kocsija felé, majd miután bepakoltam, beszálltam mellé.

-Úristen..mennyire megváltoztál.Gyönyörű vagy.-mondta.
-Nagyon hiányoztál Simon.-mondtam és szorosan magamhoz öleltem.
Rengeteg mondanivalónk volt egymásnak. Sokat kérdezősködött a tánccal kapcsolatban, amire szívesen válaszolgattam, majd áttértünk a pasi témára, ami nálam kényesebb téma volt, így nem is válaszoltam a kérdéseire, tudtára adva, hogy nem vagyok kíváncsi erre a témára.

Kisvártatva megérkeztünk egy hatalmas házhoz. Gyönyörű volt, és rettentő modern. Az utcáról már hátra lehetett látni az udvari medencére. A házat két testőr őrizte. Egy hatalmas boltív övezte a kaput, egyszerűen lélegzetelállító volt. Mikor eléggé kigyönyörködtem magam, Simon után mentem, aki már egy őr segítségével cipelte a bőröndjeimet. Utánuk indultam, de látva hogy ők még mennek egy kört, a többi bőröndömért, beléptem a házba, és egyenesen mentem a folyosón. Nem hittem a szememnek, azt hittem álmodok. A One Directionnel szemben találtam magam, akik elnyúlva feküdtek a kanapén.
Szerencsére nem vettek észre, így visszaosontam a bejárta felé, de sikertelenül, mivel Simon magával ráncigált a nappali felé. Én megálltam az ajtóban, míg ő bement a srácokhoz.
-Fiúk.. van egy meglepetésem. -kezdte mire a sárcok megörültek.
-Mondd hogy kaja.. -nézett boci szemekkel az ír szőkeség.
-Nem .. még annál is jobb. Hoztam nektek valamit.. vagyis valakit..  aki mostantól itt fog lakni. Remélem megkedvelitek egymást.
-Na.. lényegre.. ki az?-kérdezősködtek izgatottan.
-A keresztlányom Brook.-mondta és felém mutatott. Mellé sétáltam, és aprót biccentettem a fiúk felé.
Kinyögtek egy apró sziát, majd mikor ráeszméltem hogy rajtam van a napszemüvegem, lekaptam arcomról, mire eltátották a szájukat.
-B-b-brook.. J.Johnson?-kérdezték elkerekedett szemekkel. Már én éreztem magam kellemetlenül.
-Hát.. igen..teljes életnagyságban.-mondta Simon, majd felém fordult. -El kell ugranom valahová de már nem jövök vissza, haza megyek. Ha van kedved látogass meg.-mondta és elviharzott. Értetlenül bámultam magam elé, majd a fiúkra pillantottam.
-Állj.. hogy érti azt hogy haza? És látogassam meg?-kérdeztem.
-Simon a feleségével lakik, és a kutyáival te pedig a mi társaságunkat fogod élvezni.-néztek mind kacér mosollyal.
-Hűű.. hogy én milyen szerencsés vagyok. Már-már kezdek elpirulni.-forgattam a szemem, és elindultam felfedezni a házat.