Chapter 22

Brook

-Nem haragszom.-mondtam Harrynek a telefonba, és próbáltam teljes nyugodtságot tettetni, ami nem volt könnyű. Muszáj volt ezt mondanom neki, még akkor is ha nem igaz, nem bánthatom és nem akarom hogy elrontson valamit az interjúkon, vagy ez az egész elvonja a figyelmét.
A vonal túlsó végéről egy hang sem hallatszódott, vártam mit reagál, de hiába tettem.
A torkomat megköszörültem végül hátha észhez tér, és hál' istennek, bevált a tervem.
-Most csak mondod, vagy tényleg így érzel?
Brook..mondd hogy így érzel, nem haragszol..szereted őt, csak megbántott egy kicsit, nem lesz baj.. mondd neki.. meg kell tenned.-győzködtem magamat. Kezdek skizofrén lenni.
-Így érzek.-motyogtam végül, mire hatalmas sóhaj hagyta el a száját.
-Most mennem kell, és köszönöm hogy megbocsájtasz, sokat jelent hogy nekem hiszel. Szeretlek, szia.-köszönt el.
-Oké.. szia.-mondtam és leraktam a telefont. Kettős érzések kavarogtak bennem. Mi az igaz ebből a történetből, kinek kéne hinnem? Végül arra jutottam, hogy nem érdekel, majd kikapcsoltam a mobilom és lefeküdtem aludni.

Reggel a nap vakító fénysugarai ébresztettek. Hosszas nyújtózkodás után feltápászkodtam, majd kicsoszogtam a fürdőbe. Beálltam a forró zuhany alá, majd miután végeztem megreggeliztem és azon törtem a fejem, hogy mit csináljak ma.
A tervem a következő volt. El megyek edzőterembe, útközben iszok egy kávét, majd megveszem az újságot a fényképemmel.
Lassan andalogtam az edzőterem irányába. Megálltam az újságos előtt és kikaptam a magazint két rács közül.  Visszatért a múltkori érzés, az idegesség kerített hatalmába. Már igazából az okát se értettem, mert Harry véleménye innentől nem érdekel, ezzel és más témával kapcsolatban sem, de bizonyítani akarok, nem másnak, hanem magamnak.Miután fizettem azonnal fellapoztam és csodálkozva meredtem rá. Ezek a képek egyszerűen .. lélegzetelállítóak, olyan mintha nem is én szerepelnék rajtuk, hanem valaki más.. egy idegen.
Úgy gondoltam ideje lenne visszakpcsolni a telefonom és fel akartam hívni anyát és a magyar barátaimat is.
Beütöttem a PIN kódot, majd értetlenül néztem a képernyőt. 102 nem fogadott hívás, 23 sms.
Mi van már megint?
Harry keresett a legtöbbször így gondoltam felhívom. Kicsöngött. Hosszú búgások után, végül egy kis recsegés hallatszódott és egy lány vette fel a telefont.
-Halo. Itt Taylor, ez Harry mobilja, de most nem tudom adni, fürdik. Üzit hagysz?- mondta nyávogó hangján, engem pedig elkapott az ideg. Azonnal megszakítottam a hívást, majd felhívtam édesanyámat, akivel már nagyon rég beszéltem.
-Szia Kicsim. Hogy vagy?-ordított.
-Megvagyok, és te?-kérdeztem érdeklődve.
Elmeséltem neki mindent, és azt tanácsolta ne érdekeljen egy srác, aki nem vesz engem semmibe, és igen.. igaza volt mint mindig.
-Amúgy.. láttam a fotóidat, és nagyon büszke vagyok rád kincsem.-magyarázott, majd még 10 perc beszélgetés után leraktuk és hívtam Márkot.
-Sziaaaa..-kiabált bele a készülékbe. -Láttam azt a cikket rólad meg Harryről. Gyere haza.. könyörgöm, nem jó ott neked, tönkretesz az a tuskó.-kezdte el.
-Áljj.. ne ilyen gyorsan. Először is, nem érdekel az a cikk, és ha igaz, vagy esetleg szakítunk, veszek ki egy lakást, és kiköltözöl hozzám, másrészt pedig, nem mehetek haza, mert egy csomó munkát kaptam, meg.. ez nagy lehetőség.
-Mi? Milyen munka? Milyen lehetőség?
-Nem láttad a fotókat az újságban?-kérdeztem.
-Nem de mindenképp megnézem őket ma ígérem. Este még beszéljünk. Szeretlek és vigyázz magadra. Szia.
Éppen megérkeztem az edzőterembe. A hangos zene csak úgy dübörgött a hangfalakból. Sokan voltak, sőt.. rengetegen. Inkább srácok sorakoztak a súlyzóknál és egymással versengve emelgették azokat, amit élvezettel figyeltem pár percig. Egy szőke srác nyert, aki néha-néha rámpillantott, vagy esetleg kacsintott. Mikor meguntam a gyerekes játékot felálltam a futópadra, majd zenét hallgatva lépdeltem. Később súlyzóztam is, hasizmoztam, minden ami belefért, hiszen nem kell alkalmazkodnom senkihez, annyira jó érzés volt újra függetlennek lenni, valakinek aki nincs leláncolva és azt tehet amit akar.

Csak este fele indultam haza, addig az edzőteremben voltam. A homlokomon gyöngyöző izzadságcseppeket, egy semmitmondó mozdulattal letöröltem, majd kiléptem a zord, hűvös utcákra. Annyian voltak, azt hittem elsodornak az ellenkező irányba. Ahogy fürkésztem az embereket, és figyeltem ahogy elfoglaltan haladnak el mellettem, minden olyan gyorsnak tűnt, valami hihetetlennek, ami nem sokára véget ér.
Végül este 8kor léptem be a hotelszobába. Kinyitottam a hűtőt és megláttam a sok Harry által vett csokit és chipset, mire elmosolyodtam, de másrészt kicsit el is szomorodtam.
Kikaptam a tejesdobozt, majd a laptopommal az ölemben huppantam le a kanapéra.
Felmentem twitterre, majd megnéztem az aznapi posztokat. Mindegyik sráctól kaptam egy-egy kiírást.

• Zayn Malik: @BrookJJ  Bella remélem jól vagy, aggódom érted. Miért nem veszed fel?
• Niall Horan: Utálom mikor valaki aki fontos nekem nem veszi fel a telefonját. Ugye @BrookJJ?
• Louis T.Tomlinson: Nagyon sajnálom @BrookJJ.
• Liam Payne: Várjuk a találkozást, már hiányzol nekünk @BrookJJ. 

és végül de nem utolsó sorban, kicsit félve nyitottam meg az utolsó kiírást amit nem nehéz kitalálni, de Harry írt ki.

• Harry Styles: Beszélnünk kell @BrookJJ.. MOST.

Gondoltam hogy miről akar cseverészni, hogy az a lotyó megint ott van náluk, de nem fogom felvenni a telefont, az 100 százalék. Elegem van hogy hazudik, hogy tagad, hogy nem mondja el az igazat. Legalább ne hazudna, mert annál jobban egy dolog sincs amit gyűlölök. 

Még egy kicsit twittereztem, egyiküknek sem válaszoltam, majd benyomtam egy horror filmet az anyanyelvemen. Már kezdem teljesen elfeledni milyen is a saját nyelvemen beszélni és nem küzdeni a szavakkal.
Néha nagyon féltem a film közben nem tagadom, de annyira nem is volt rémisztő. 3 órás volt, ami csak 1-nek tűnt, majd mikor véget ért lecsuktam a számítógép tetejét és a paplan alá bújva elnyomott az álom.

3 NAP MÚLVA

Az elmúlt napokban csak lazsáltam, pihentem, strandoltam és nem foglalkoztam semmivel. A srácokkal azóta nem beszéltem, csak magammal törődtem ebben a pár napban. Éppen egy reggel, még pizsamában álltam a nappali közepén, ami mellesleg fekete csipkefehérnemű volt, semmi egyéb, valaki hangosan kopogott az ajtón. Elképzelésem sem volt ki lehet, de úgy ahogy voltam odaballagtam és az ajtó mögé bújva kinyitottam azt.
A szemem elkerekedett ott áll az 5 srác, mind szélesen mosolyogva, majd egy szó nélkül betessékelték magukat. Megöleltek ami csöppet kellemetlen volt, így elmentem felöltözni, majd vissza a nappaliba. Leültem egy fotelbe és csak csendben merengtem.
-Örülsz nekünk?-törte meg a csendet Lou.
-Hogyne.-erőltettem mosolyt az arcomra.
-Itt maradsz ebben a szobában, vagy átjössz hozzánk a nagy lakosztályba?
-Mehetek ha akarjátok.-vontam vállat, majd összepakoltam a cuccaimat, melynek nagy része ruha volt és sminkcucc.. ja és persze cipő.
30 perc alatt kész lettem, majd a srácokat követve átköltöztem hozzájuk, és mivel legnagyobb örömömre csak 5 szoba volt így Harryvel laktam együtt.
Az asztal köré ültünk, ebédeltünk és beszélgettünk, majd Niall este 6 fele felvetette az ötletet hogy menjünk Nando's-ba. Rajtam és Harryn kívül, mindenki lelkes volt, így ők el is mentek, én pedig.. tudtam hogy mi következik. Beszéljük meg..
Leültem a kanapéra, Harry pedig a pultnak dőlve állt lehajtott fejjel. Eszméletlenül nézett ki, most is, bár ez nem meglepetés. Smaragdzöld szemeit, enyémekbe fúrta, majd beharapta ajkát, mire egy halk sóhaj hagyta el a számat. Kajánul elvigyorodott, majd újra komollyá vált, hiszen tudta, még semmi sincs rendben. És ha rajtam múlik, egyhamar nem is lesz.

Harry

-Figyelj Brook. Én nem randiztam Taylorral, nem is csókoltam meg. Megfogtam a kezét és ennyi volt az egész, azután nem is találkoztunk egymással, mert el voltam foglalva az interjúkkal, meg mi egyébbel.
-Ó gondolom ebbe az is beletartozik, hogy míg te zuhanyzol, Taylor, reggel 9kor fogadja a hívásaidat. Teljesen érthető.. csak tudnám miért hazudsz a szemembe. Nem elég hogy amúgy is megbántasz, de még hazudsz is.-mondta, mire elkerekedett a szemem.
Igen Taylor ott aludt nálam, de tényleg nem történt semmi. Felvette a telefonom? Ezt nem hiszem el.. esküszöm.
Majd felrobbantam a bennem tomboló haragtól és csalódottság érzésétől.
-Harry.. mindig bántjuk egymást, mindig összetöröd a szívem, pedig nem hiszem hogy okot adnék rá. Nem hiszem hogy ezt érdemlem, de lehet hogy tévedek, de akkor ezt most mondd el, és vessünk véget ennek, ha így nem jó neked. Sok barátom volt, és mindenki elhagyott.. hidd el, már megszoktam. Csak annyival tisztelj meg, hogy most a szemembe nézel, és elmondod a teljes igazságot.
Felemeltem a fejem, s könnyes tekintetével találtam szembe magam. Brook a legerősebb lány akit ismerek, és ő nem azért az, mert azt mutatja, hanem mert tényleg az. Pár ember tudja csak megbántani, és én sajnos ennek a listának az élén állok.
- Az igazság tehát, találkoztunk, beszélgettünk, megfogtam a kezét, vacsoráztunk, hazamentünk, megnéztünk egy vígjátékot. Rám mászott, de ellöktem, és mivel már késő volt nálunk aludt és reggel felvette a mobilom. Burkoltan ennyi.
-Jó.-sóhajtotta.-De akkor sem tudom, miért hazudsz nekem, annak aki mindenét neked adta,aki.. aki feltétel nélkül szeret.-folytak le a könnycseppek az arcán.
Annyira szerettem volna megvigasztalni valahogy, de tudtam, hogy én okoztam ezt.. és nem tudom hogy tehetem jóvá.
Inkább szótlanul a kanapéhoz siettem, és átkaroltam őt. Könnyei patakokban folytak, próbálta takarni arcát, hogy ne lássam mennyire fáj neki,de hiába próbálkozott. Megszakadt a szívem, ahogy sírni láttam, ahogy összeroskadva ült mellettem.  Néha megsimítottam arcát, próbáltam csitítgatni és beszéltem hozzá, hogy sajnálom, de nem hiszem hogy sokat segítettem ezzel.